Amikor annyira vágysz a szőlőlugas és pince illatára, hogy képes vagy mással átélni, megélni a kéjt, akkor tudod, hogy végleg elvesztél. Már magadhoz sem vagy hű, bármire is várnál. Nincs meg a pont most, pont jókor és jó sokáig. Maradnak a csak most, csak reggelig vagy épp ideig
-óráig tartó ölelések. Vad csaták, vagy szelíd élvezetek, kintről minden egyszerű, tiszta és világos. A felcikázó villámfény csak a lelkedbe égeti a kínt, a “mire gondolsz” kérdésre meg egyszerűbb egy csókkal felelni, úgy legalább nem bőgöd el magad.
Kire? És miért pont rá gondolsz? Most, amikor tökéletes lehetne a pillanat? Amikor a lábad alatt a balatoni hegyek; árnyékot vetnek a présházra a szőlőlevelek, amikor a kéj átjárta minden porcikádat? Miért jut eszedbe mégis? A szőlő illata teszi? Vagy a hasonló barna szempár? Nem tudod. Csak rettegsz, mert zakatol a szíved. Van, amit lezártnak hittél és nem az.
Eszedbe jutnak azok a tökéletes pillanatok, órák, amiket már nem járt át ez a fajta vágy, amikor nem egy csaj voltál, akivel csak dugni akarnak.
Békésen üldögéltek a kanapén, megbeszélitek a világot, amiről ugyanazt gondoljátok. Közben szól a zene, készül az ebéd vagy elmentek vacsizni. És nem ér hozzád, nem érint meg, miközben zakatol a szíved. Mert egyszer elrontottad.
Megkapott, átlépett, de mégsem enged el végleg. Vissza-visszatérnek a beszélgetések, egy-egy kép, érintés, ennyi épp elég. Tudod, hogy boldog lennél, boldog lettél volna, de semmit sem teszel. Virágot kapsz, hallod a hangját, és nem lépsz.
És amikor egy újabb őrült este újra eszedbe jut, akkor nem ő ölel, nem ő emel fel a láthatatlan szivárvány fölé, de mindent elborít a forróság, lüktet és izzik minden porcikád, úgy, ahogy szeretnéd.
Mégis befészkeli magát a gondolataidba.
Miféle játék ez? És mi a bűnöd? Mit kell tenned azért, hogy egyszer melletted akarjon felkelni?
Ő vagy valaki……
Az igazi…Hol van, és mire vár? Mire várok?
-SZI-
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: